„Semmi sem ér annyit a mai világban, mint a releváns, gyakorlati munkatapasztalat.”

RÓLAM

Már 2003-ban körvonalazódott bennem, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel. A Kiadványszerkesztő képzés elvégzése után szinte azonnal el tudtam helyezkedni a szakmában. Első munkahelyemen a nyomdai kiadványok előkészítése, és tervezése tartozott a feladataim közé. Már itt fény derült a kiemelkedő kommunikációs és szervezőképességemre, amelyet a következő munkahelyemen már maximálisan ki is aknázhattam. Ott már nem csak a kivitelezésben, hanem a grafikai munkák szervezésében is részt vettem, ahogyan a megrendelőkkel, nyomdákkal és alvállalkozókkal is én tartottam a kapcsolatot.

 

A marketinghez közelebb...

Ekkor már egyértelműen tudtam, hogy az én erősségem a szervezés, az emberek irányítása egy közös cél megvalósítása érdekében. Ezt finomítottam tovább a következő állomásomon, ahol már a marketinghez való affinitásom is előtérbe került, valamint mint ügyvezető helyettes, a cégtulajdonos munkáját segítettem. Ezen a munkahelyen lehetőségem nyílt egy komplett márka bevezetésére, és a teljes cég 2 fős állapotából 5 fős állapotára fejlesztésében. Így gyakorlati tapasztalatot szereztem marketing területen, és vezetési irányítási területen is. A márka azóta is méltán népszerű a fogyni vágyók körében, míg a cégtulajdonossal azóta is jó barátok vagyunk.

A webes és az online világ...

Így jutunk el 2008-ig, amikor is még nagyobb kihívásra vágytam, így elfogadtam egy webes szoftverfejlesztéssel foglalkozó cég projekt és site menedzser pozícióját. A következő öt évben kincset érő tudást szívtam magamba a projektek - legfőképpen webáruház készítés, webáruház tervezés valamint weboldal készítés és weboldal tervezés - tervezése és  kivitelezésük koordinálása, különféle projekt módszertanok alkalmazása területén. Így lehetőségem nyílt olyan oldalt teljes egészében tervezni, mint a klassz.hu amely ma is népszerű többkereskedős webáruház rendszer. Első sorban a kis kézművesek és egyedi gyártók munkáinak értékesítését tűzte ki célul.

Ugyan így büszke vagyok arra, hogy részt vehettem a brands.hu webáruház (közösségi alapokon működő outlet) teljes fejlesztésének menedzselésében. Így rengeteg tapasztalatot szereztem e-kereskedelmi rendszerek és hozzá kapcsolódó háttér folyamatok – raktározás, csomag feladás, készlet kezelés – tervezésében, és fejlesztésük koordinálásában.

Hatalmas szerencsémnek tartom, hogy a randivonal.hu társkereső oldal fejlesztésébe is bepillantást nyerhettem, így nem csak e-kereskedelmi rendszerekben szerezhettem tapasztalatot.

Majd búcsút véve, 2013-ban ismét új lépcsőfokok megmászására vágytam, így projekt menedzser lettem egy hasonló cégnél, ahol a projektek és a humánerőforrás, valamint a pénzügyi megtérülések teljes menedzselése volt a feladatom, de egyre inkább azt éreztem, hogy minden készen áll arra, hogy önálló cégben kamatoztassam az évek során magamra szedett tapasztalatot.

Saját lábon

Végül 2014 végén megalapítottam a webstartconsulting.hu-t, ahol mint Projektmenedzser és alapító irányítom a projekteket és a 4 fős csapatot valamint számtalan partnert.

Fő profilom továbbra is a tanácsadás területére terjed ki, így elsősorban fejlesztések tervezésével, vezetésével foglalkozom megbízóim részére. Egyszerre kevés projektet tudok vállalni, hiszen csak így biztosítható a folyamatos kontroll, és a törődés ügyfeleim felé.

Marketinges affinitásom révén szívesen segítek a kis és középvállalkozások számára online marketing és üzletviteli tanácsadással megtalálni a számukra megfelelő utat ebben a bonyolult világban. Megtanítom őket, hogy merre érdemes indulni, és nem engedem, hogy a – teljesen természetes – hozzá nem értésük miatt becsapják őket. Hiszen mindkét félnek előnyösebb, ha kiegyensúlyozott WIN-WIN üzletek születnek.

Háttér támogatásom eddig is sikernek örvendett vállalkozások körében, hiszen így "bérelhetnek" maguknak egy szakértőt, aki az ő érdekeiket képviseli, és maximális szaktudást ad olyan feladatokhoz, amelyekhez nekik természetesen nem feltétlenül kell érteni.

Az elmúlt közel egy évben nincs olyan képességem, tanult tudásom, szakmai tapasztalatom, amelynek ne vettem volna hasznát. Ezért boldogan mondhatom azt, hogy minden egyes nap, amit különböző helyeken, és pozícióban eltöltöttem, maximálisan megtérült.

Gyetvai Norbert
Projektmenedzser

Weboldal készítés örökélet garanciával!

Keress meg bátran!

Szakértőnk rád vár.

+36-30-516-2793

Hívj most, előzd meg versenytársaid.

Ready for Action?

Am no an listening depending up believing. Enough around remove to barton agreed regret in or it. Advantage mr estimable.
Let's Go!
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram